Ha kimondjuk az álságos, a beépülés és az összeesküvés szavakat, akkor az olvasók azonnal mindenféle horgas orrú és szőrös közel-keleti népekre gondolnak, amelyekre kétségtelenül illenek is az iménti jelzők. Van azonban egy csoport, amely mégcsak nem is nép, ám hasonlóan súlyosan nehezedik ránk nap mint nap, csorbítja alapvető emberi jogainkat, tagjai kiközösítőek, ráadásul elvárják, hogy mindemellett tiszteljük és megbecsüljük őket. Ma kicsit elkonteósodunk.

Van egy ország, meg benne egy nép, és egyikükre sem illik az előbbi meghatározás. Ez nem egy valódi ország, lakói pedig a legkevésbé sem minősülnek népnek. Nyolc milliónyi menekült, akik vélt régi nagyságba, demokráciába, emberi jogokba, környezetvédelembe és párás-lucskos pincékbe menekülnek az igazság elől. Így persze időnként elkerülhetetlenül összeütközésbe kerülnek saját magukkal, ami elől megintcsak párás-lucskos pincékbe menekülnek. Ki alkotta meg őket, mi szükség rájuk, és ki engedi nap mint nap, hogy létezzenek? Az emberiség legsúlyosabb és legégetőbb kérdései. Ha holnaptól egyetlen osztrák sem lenne a világon, fényesebben sütne a nap.

Legújabb posztunk egy méltán híres és tehetséges nép gyermekeivel foglalkozik. Nem bírtunk magunkkal, és a szokásoktól eltérően vaskos megaposzttal kedveskedünk nektek. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy van nép, amely a magától értetődő oláh-rác-tót hármashoz közelíthet, mégis van. Igen, az angolok! Nyilván sok olvasó hökkent meg a bevezető láttán, de megállapításainkat a már unalomig ismételt hosszas és alapos kutatómunkára alapozzuk.

Mai posztunk szintén egy igazán elcseszett helyet dolgoz fel. Egy latin szigetország, ami meleg, lucskos, és a világ egyik utolsó kommunista (?) diktatúrájának otthona. Lakóiban egyesül minden rossz, ami megtalálható a karibi szigetvilágban. Mégsem emiatt a legröhejesebb hely a világon, hanem mert a sok rossz ellenére arany élete lehetne, ha a floridai partok közelében vergődő hajótöröttként végre nem utasítaná el makacsul a luxus-óceánjáróból folyton felé hajított traktorbelsőt.

A hosszas hallgatásért egy szép hosszú írással szeretnénk most kárpótolni a gyűlölködő közösséget. A végtelen sztyeppék napsütötte és szélfútta vidékére látogatunk el. Arra a legendás tájra, ahol a dicső lovasíjász ősök szelleme még ma is elevenen élő valóság, a nép híven és büszkén őrzi a hagyományait, s tisztán érezhető a múlt lehelete. És ahol mindezt még a világ valaha volt legratyibb nagyhatalma, a genetikai zsákutcájukból a reménytelen alkoholizmusba menekülni próbáló oroszok is képesek voltak mindmáig elnyomni.

Mint arra többen helyesen ráéreztetek, jelen pillanatban senkit sem gyűlölünk jobban Európa legaljától. Portugália a vén kontinens legsötétebb zuga. Igen, tudjuk, hogy van ennél lejjebb is, mi azonban kulturális, történelmi és antropológiai okokból a Dráva és a Kárpátok vonalán, valamint a Bug mentén húztuk meg Európa határát. Bevalljuk, hasonló indokból eljátszottunk a gondolattal, hogy az Ibériai-félsziget délnyugati sarkát is a Balkán sorsára juttatjuk, itt azonban győzött a földrajzi ésszerűség. Na, meg magyarként mégsem akarhattuk, hogy a szlovákok legyenek Európa legalja. Ez valami olyasmi, mint amikor a nagypolgár nem akarja, hogy az ő cselédje legyen a legcikibb.

Első ránézésre azt hihetné az ember, hogy ezeken a félreeső északi bolondokon nincs mit gyűlölni. Az egészen felelőtlen műeuropéer talán még a svédek érdemeit is elkezdené sorolni. Mi, egészséges Magyar Emberek viszont nem viselhetjük el tovább ezt a félrevezető állapotot. Azt sem engedhetjük, hogy olvasóink a teljes és objektív valóság ismerete nélkül nézzenek végig egy kiemelkedő sporteseményt, amelyen ez a fejlettnek hitt civilizációs zsákutca az ellenségünk.

     Mint azt már mindannyian tudjátok, a blog életében nagy változások vannak. Már nem ketten, hanem egyedül végezzük öt ember munkáját. Az elkövetkező idők gyűlölettermése az augusztusit meg fogja ugyan haladni, a korábbi hónapokét azonban nem valószínű. Ezért is eszközöljük eme felhívást minden gyűlöletre fogékony olvasónk felé, hogy jó esetben tartani tudjuk a megszokott mennyiséget.

      Aki kedvet és képességet érez magában a kiforrott, megfontolt, minőségi gyűlölködésre, az ne habozzon, és küldje el nekünk vendégposzt-pályázatát! Pályázni a pályamű, az ahhoz tartozó képek, valamint a pályázó nevének elküldésével lehet e-mailben, a klacika@gmail.com címre. Hiányos pályázatokat csak hiánypótlás után áll módunkban elfogadni.

     Az elbírálást követően minden olyan írás megjelenik a gyűlölködés szentélyében, amely kiállja a minőségpróbát. Tiszta gyűlölettel biztatok mindenkit, hogy próbálkozzon. Ha pedig valaki írást küld, és az nem jelenik meg, még mindig lehet gyűlölni érte a bírálóbizottságot.

Kiegészítés:
A szerkesztőség a lehető legkisebb beavatkozás elvének követése mellett fenntartja a lektorálás jogát.

Kedves olvasók! A mai nappal elbúcsúzom tőletek, a blog azonban nem áll le, hiszen a gyűlölet örök! Élmény volt minden egyes poszt, köszönöm nektek, hogy olvastatok. Máskor, máshol talán még találkozhattok velem majd a továbbiakban.

Kurtz ezredes.

Japán csodálatos ország, kultúrája ősi, népe dolgos és vendégszerető. A blogátlaggal szemben ez egy nagyon is létező nép, viszont Szlovákiával, Belgiummal meg Koszovóval ellentétben nem egyszerűen a saját nemléte frusztrálja. Miért foglalkozunk velük akkor? Évezredek óta létezik, mégis napról napra, percről percre bolondabb. Egy nép, amely nettó elmebeteg. Nem a negyede, nem a fele. MIND!

Úgy döntöttünk, hogy olvasóinkkal egyetértésben újabb lovat adunk a webkettő alá. Tovább haladunk az interaktivizálódás fényes útján, a demokratikus kultúra illatos virágoskertje felé. Közkívánatra íme, itt a személyeskedő-gyűlölködőposzt. Nevezhetnénk akár "szobának" is, hiszen az aktivitásotokat látva számítunk a poszt elcsetesedésére. Éppen e célból hoztuk létre, úgyhogy ne zavartassátok magatokat, csak bátran mondjátok meg a rohadéknak az igazságot!

Szerző: Lasombra

Újra hangsúlyozzuk, hogy tévedés lenne kizárólag az olyan balkáni putrikat gyűlölni tiszta szívből, mint a szerbek vagy a szlovákok, vessük ismét lesajnáló tekintetünket a fejlett nyugatra. Egy olyan országot hegyet (ezt persze nem kell szó szerint érteni, hiszen a rozzant Brit-sziget hegyből is annyit kapott, mint napsütésből) veszünk górcső alá, amiről ha még sosem hallott a nyájas olvasó, cseppet se érezze magát zavarban, az angolokon kívül nagyjából minden ember ebben a cipőben jár.

Igen, tudjuk, hogy nagyon vártátok már őket, és hát ki más is következhetne az albánok után, mint a Balkán fekete báránya kecskéje, a szerb nép. Csakhogy tudjuk, ilyen nép nincs. Mi is unjuk már, hogy minden népnek kétségbe vonjuk a létét, de továbbra sem engedünk az igazunkból. Mi csak szerbhorvátokról tudunk. Ugyanakkor oly mértékű különbség van a két csoport között, hogy szegény horvátokkal nem tehetjük meg, hogy egy kalap alatt tárgyaljuk őket az emberiség legmélyebb söpredékével.

Tudjuk, hogy nem tisztességes dolog az efféle remény és jövőképmentes helyeken élezni a nyelvünket, de továbbra sem bírunk ellenállni az olyan országoknak, amelyeknél három számot kell tárcsázni a 00 után, ha fel akarjuk hívni őket. Maradunk hát az exoszmán határokon belül. Egy nép amelyik mindent a buta görögöktől vett át, amit nem, azt pedig a koszos latinoktól. Ezen felül még azon óriási vívmány kötődik hozzá, hogy a románok ősévé bírt válni. Európa közmondásos utolsója, aki szemmel láthatólag nem is vágyódik ennél feljebb.

Felhívjuk a tisztelt olvasók/kommentelők, a blog.hu és az Európai Unió figyemét, hogy itt nem történt szerkesztőgyilkosság. Kurtz és Gudea halálától teljes mértékben elhatárolódik az Örmény Kisebbségi Önkormányzat. A hatósági vizsgálat is megállapította, hogy mind a ketten saját kezűleg vetettek véget életüknek. Hátulról lőtték fejbe magukat sörétes vadászpuskával.

Üdvözlettel:

Van egy méltatlanul keveset emlegetett kis kereskedőnép, valahol beszorulva a Kaukázus hegyei közé, akiket láthatóan kevesen utálnak annyira, amennyire megérdemlik. Minden van nekik, ami a jóval gyűlöltebb zsidóknak – pozíció, pénz, hatalom, diaszpóra, összenőtt szemöldök, Holocaust – valamiért mégis kevesen tudják pontosan, miféle ördögi erővel bírnak ezek a kis kavarógépek. Nos, ismerjük meg EZEKET kicsit közelebbről.

Mint azt bizonyára tudjátok, a mai nappal véget ért a Kárpát-medence (igen kedves tótok, Nagymagyarország) legrangosabb blogversenye abban a kategóriában, amelyben a Gyűlölt Ellenségeink is szerepel. Büszke blogunk az 5. helyen végzett a népes mezőnyben.

Bizonyára sokan mondják, hogy ez szép eredmény, egy pillanatra mi is így gondoltuk, de kénytelenek voltunk rádöbbenni néhány apróságra, amelyek felett végzetes hiba lenne átsiklani.

Mielőtt kedves olvasóink azt képzelnék, hogy blogunk munkatársai kizárólag begyepesedett vidékiek, akik a fővárosba vágynak, lerántjuk a leplet az ország másik feléről. Hogy Budapest milyen a Gyűlölt Ellenségeink szemével, azt már tudjuk, de vajon mi a helyzet az ország többi részével? Nézzük kik élnek az M0-áson túl!

Igazi klasszikus kerül terítékre a kedvenc blogotokon. Miért is gyűlöljük a budapestieket? Nos a kérdés igen összetett és bonyolult. Az az igazság, hogy Budapest alapjáraton akár jó hely is lehetne.

Ha nem olyan lenne amilyen, nem azok laknák akik, és nem az(ok) vezetné(k) aki(k).

Blogunk ezúttal rendhagyó ellenséggel jelentkezik. Mint már a módszertanban is ismertettük, kicsinyesség, és sekélyes provincializmus lenne részünkről, ha csak népeket, és azok közül is elsősorban a környékbelieket rühellnénk végletesen. Mi ugyanúgy tudunk gyűlölni vallási, és életmódbeli hovatartozás szerinti közösségeket is. Akiket a legjobban gyűlölünk, azok pedig a „túlokos” bölcsészek. Az intolerancia elleni harc a másság elfogadtatásáért kezdődött, és mára gyakorlatilag véget is ért volna. Ha nem létezne egy csoport, amely az összes eddigi erőfeszítés ellenére sem tudta elfogadni a másságot… Mai ellenségeink többen vannak, s ezért majdnem annyira veszélyesek, mint amennyire idegesítőek. Ők a queer-elmélet kiötlői.

Egy kedves, ártatlan, acetonszagú, kiöregedett mackó, amelyik még mindig meg van róla győződve, hogy nála erősebb a világon nincs. Valóban ez lenne a helyzet? Mi kell nekünk belőlük a gázon kívül? Tényleg olyan szeretetre méltóak mint hírlik? Sztálinnak is fél heréje volt? Egyáltalán, szeretjük mi ezeket? Mai cikkünkből minden kiderül.

Íme, teljessé tesszük az európai miniállamokat tárgyaló írásunkat. Most, hogy végigjártuk Európa leggusztustalanabb panamaállamait, kicsit lejjebb adjuk. Jöjjenek hát a kevésbé prosperáló törpék, amelyek talán nem véletlenül a földrész délebbi szegletein helyezkednek el.

Egészen kisgyermekkorom óta foglalkoztat a kérdés, hogy vajon hány állam van Európában. Sokszor próbáltam megszámolni, de mire a végére értem volna, mindig alakult egy új, és kezdhettem elölről. Azt hiszem, abban mindenki egyetért, hogy Európa térképe az I. világháború előtt volt a legszebb, legjobb, legészszerűbb. Mindössze néhány nagy birodalom, átláthatóság, rend (a koszos Balkánt most felejtsük el, ott akkor lesz rend, amikor a Fidesz igényes választási kampányt csinál). Most mégsem a Moldova és Koszovó-féle szemölcsökről lesz szó, hanem azokról, amelyek még ezeknél is feleslegesebbek és idegesítőbbek. Amelyeket néha ki is felejtettem a számolásból, és milyen jól tettem.

Tudja a kedves olvasó, hogy mi sül ki abból, ha a gesztikulálva hőbörgő olaszt keresztezzük az alkoholista keltával és a vörhenyes-szeplős germánnal, azon kívül, hogy semmi jó? Bizony, a franciák. Kezdjük ott, hogy a Magyar Ember nem rokonszenvez a franciával, nem drukkol neki, nem tanulja a nyelvét. Mi is írhatnánk róluk pozitívumokat, de eszünkben sincs, mert annyira gyűlöljük ezt a nagyképű bagázst.

Nemzetünk felnőtt, érett, bölcs, nyakas, becsületes polgárai ismét ünnepet ülhetnek e hét vasárnapján. A demokrácia ünnepét. Érdemes hát vetni egy pillantást erre a csodálatos és felemelő dologra, amelynek hála a 18 éves cságecitől kezdve a járókeretes, csirkefarhátazó nagymamáig országunk minden lakója úgy érezheti, saját maga kovácsolja sorsát.